Természet, inspiráció, megújulás – MAKE Design interjú

A MAKE Design különleges szimbólumokkal, kézzel festett technikával készülő táskái izgalmasak, lendületesek és az eljárásnak köszönhetően teljesen egyediek. Ismerjétek meg tehát Molnár Réka tervezőt, akivel szívesen beszélget órákig az ember, mert minden mondata arról tanúskodik, hogy igazán szereti azt, amit csinál.

Mikor döntötted el, hogy kreatív pályán szeretnél elhelyezkedni?

Réka: Mindig is éreztem, hogy a művészet valamely területén szeretnék tevékenykedni, hiszen művész családba születtem. Édesapám festőművész, anyukám rajztanár, a testvérem pedig a MOHA Design egyik alkotótagja (Molnár Ádám – a szerk.). Óvodás koromtól kezdve szerettem festeni és rajzolni, majd kisiskolás koromban elkezdtem ruhákat tervezni. Egy kis kötetet is „kiadtam” a tervekből! Végül a gimnáziumi éveim alatt döntöttem el, hogy divattervező szeretnék lenni. A Modell Divatiskolában Divat- és stílustervezést tanultam, majd beiratkoztam a volt Budapesti Kommunikácós Főiskolára (ma már Metropolitan Egyetem), ahol festett-nyomott textilműves szakon végeztem.

Nyaklánc és karkötő: MOHA Design

Mikor jött a táskatervezés gondolata?

Réka: Engem elsősorban a minta és az anyag érdekel, tulajdonképpen az anyagmanipuláció, a táska csak egy felület, ahol ezt a kísérletezést bemutathatom - markánsabb anyagokat használhatok, illetve lehetőségem van a durvább megfestésre is. Ettől merevebb lesz az anyag, ami egy táskánál kifejezetten előny. Ezért esett a választás erre a területre.

Mikor indult a MAKE Design története?

Réka: 2012-ben a BKF-re való beiratkozáskor ismerkedtem meg Szabó Zsanettel, akivel egyből megtaláltuk a közös hangot és már akkor megbeszéltük, hogy valamilyen közös projekten együtt fogunk dolgozni. A márkát 2013 nyarán indítottuk, azt megelőzően egy évig ötleteltünk és előkészületeket folytattunk. Nagy segítséget jelentett a számunkra, hogy a BKF műhelyét használva kezdhettük el a táskák készítését, a márka felépítését, amiben tanáraink –különösen T. Doromby Mária tanárnő – is támogattak minket.

Mi az ami inspirál?

Réka: Mindig a természet. Egy Miskolc melleti kis településről származom, gyerekkoromat is ez határozta meg, valószínűleg ezért is a természet köszön folyton vissza a táskákon. Már a legelső kollekcióban is növények és állatok jelentek meg a printeken, a jelenlegi Dark lines kollekciót/ kézzel festett táskáimat a havas hegyvidék ihlette.

Mit szeretsz a legjobban a munkádban és mi a legnehezebb benne?

Réka: Számomra az adott inspiráció feldolgozása a legizgalmasabb, illetve a változatosság megjeleníthetősége. A legnehezebb talán az érvényesülés, ami eleve nem egyszerű egy tervezőnek ma Magyarországon. A tőke nagyon fontos, valamint állandóan meg kell tudni újulni. Folyamatosan azon dolgozom tehát hogy változatos tudjak maradni.

Mik a terveid?

Réka: Szeretnék külföld felé is nyitni, jelenleg egy ilyen projekten dolgozom. Hosszú távon, ha lesz rá lehetőség, szeretnék egy showroomot. Folyamatban van az új kollekcióm és a weboldal is fejlesztés alatt áll. Összességében azonban a legfontosabb célom a folyamatos megújulás és az érdeklődés fenntartása a munkám iránt.

 

A MAKE Design táskákat az alábbi boltokban találjátok:

Paloma Concept Store– 1053 Budapest, Kossuth Lajos utca 14-16.

Mono art & design - 1053 Budapest, Kossuth Lajos utca 12.

MAGMA + - 1014 Budapest, Budavár, Úri utca 26-28.

Artushka – 1072 Budapest, Klauzál utca 4.

DrumDrum Design – 1072 Budapest, Dob utca 14.

nekednekem.hu

RAYAN clothing - http://www.rayanclothing.com

Schatzi - Akácfa utca 51

Laza. Vagány. Stílusos - ANTRÉ Interjú

Az ANTRÉ márka a rohanó világ modern nőinek kínál egyedi, mégis kényelmes ruhadarabokat. A természetes anyagokból készülő, letisztult geometriai formákat és színvilágot ötvöző ruháik, pont olyan szerethetőek és közvetlenek, mint maguk a márka megálmodói. Ankával és Zsanettel beszélgettem az ANTRÉ márka múltjáról, jövőbeni tervekről és arról mitől nyerő páros az övék.

Mi a márka története?

Anka: Teljesen véletlenül, egy fotózáson találkoztunk Zsanival, innen indult a közös projektünk. Annak idején stylistként dolgoztam egy összeszokott csapatban. Többféle fotózást vállaltunk, beleértve az akkori márkámhoz kapcsolódó fotózásokat, és emellett magánszemélyekről is készítettünk képeket egy ˝átváltoztatunk program” keretén belül.

Zsani: Az előbb említett fotózáson én voltam az alany. Annak idején masszőrként dolgoztam, ezért a fotózásra egy különlegesebb masszőrruhát kértem a stylistól: egyszerre kényelmeset és designosat, olyat amely természetes anyagból készül. Akkoriban ilyesmit sehol nem lehetett találni. Néhány napra rá Anka előállt három-négy csodás darabbal, amelyek annyira magával ragadtak, hogy úgy éreztem ezt meg kell ismertetnünk másokkal is. Ennek az alapötletnek a street vonalát valósítottuk meg végül és vittük az otthon melegéből a nagyközönség elé.

Zsanett és Anka

Zsanett és Anka

Mikortól beszélhetünk az ANTRÉ márka tényleges megalapításáról?

Anka: 2014. végén egy előzetes felmérést követően szerveztünk egy házi divatbemutatót, amely olyan színtű érdeklődéssel járt, hogy végül meg kellett változtatnunk az eredeti helyszínt. Így mind a 60 embernek be tudtuk mutatni az első kollekciónkat.

Zsani: Ezzel egy időben, 2014 decemberében elindítottuk webshopunkat is, ahol immár az érdeklődők a teljes kollekciónkat megtekinthetik és meg is vásárolhatják.

Mi tesz titeket jó párossá?

Anka: Ez egy olyan szakma amelyet nehezen lehet egyedül csinálni. Fizikai képtelenség, hogy mindent a saját válladon vigyél el, valamint nem érthet minden területhez az ember. Amikor először merült fel a gondolat bennünk, hogy megvalósítsunk egy közös projektet, akkor úgy éreztem, ezt érdemes megpróbálni, mert két olyan pólust képviselünk, amelyek együtt jól működtethetnek egy márkát. Remekül kiegészítjük egymást, hiszen mindketten pont abban vagyunk erősek, amiben a másik kevésbé. Zsani a szervezés, sales és marketing vonalért felelős, míg én a kreatív feladatokat viszem.

Kinek az ötlete volt az ANTRÉ név, és miért erre esett a választás?

Zsani: Sokáig tartott amíg megtaláltuk a számunkra megfelelő szót, amely egyaránt tükröz bennüket és a ruháinkat is. Számos beszélgetést követően egyik este az erkélyen ülve ugrott be az ANTRÉ kifejezés. Fontos volt, hogy a név egyszerre legyen elegáns, viszont kellő fűszerezettség is társuljon hozzá. Továbbá a választott névvel szerettük volna kifejezni, hogy valamihez belépést nyújtunk. Ezekkel a ruhákkal biztosítunk egy jó antrét.

Anka: Körülbelül száz szócsata után született meg az ANTRÉ név. Nekem nagyon fontos volt, hogy tipográfiailag jól kihasználható nevet válasszunk, és ez illeszkedjen a ruhák formavilágába is. Zsani eszébe szerencsére olyan szó jutott, amely abszolút illeszkedett ahhoz a vonalhoz is, amit a ruhákban vizuálisan megjelenítünk, így azonnal egyetértettünk abban, hogy megtaláltuk a megfelelő szót. Továbbá ez a névválasztás lehetővé tette, hogy egybevonjam a grafikai tervezést a ruhák tervezésével, így a döntés minden szempontból ideálisnak tűnt.

Kiket szeretnétek a márkátokkal elsősorban megszólítani?

Zsani: Olyan különleges márka szeretnénk lenni, amely bárki számára elérhető. A “hétköznapi nőket” tekintjük elsődleges célközönségünknek, hiszen megfizethető áron kínálunk egyedi darabokat.

Anka: Egyfajta távolságtartás és feszengés figyelhető meg néhány designer üzlet esetében a vevőknél, melynek oka nemcsak a design (amely kicsit hideg) hanem az árképzés is, hiszen ma Magyarországon szűk az a réteg, aki ezeket az árakat ki tudja fizetni egy-egy ruhadarabért. Mi ezt próbáljuk áthidalni, nekünk az a célunk, hogy a ruháinkat örömmel tudják viselni és különlegesebbnek érezzék magukat bennük, mint egy tömegtermékben.

Mik a jövőbeli terveitek?

Anka: Az ANTRÉ mellett jelenleg mindketten dolgozunk, és ez az éjszakai életünk. Ez a márkánk fejlődése szempontjából nagyon hasznos, mert így a márkát érintő kérdésekben gyorsabban és sokrétűbben tudunk döntéseket hozni. Amint elérünk a fejlődésünkben arra a szintre, hogy egy önálló üzletet nyissunk az ANTRÉ számára, akkor ezt meg fogjuk lépni.

Zsani: Az új kollekción dolgozunk, amely várhatóan 2016 február közepén fog megjelenni.

Az ANTRÉ ruhákat az alábbi webshopban és üzletekben tudjátok megvásárolni:

Webshop: http://www.antrefashion.com/

facebook: www.facebook.com/antrefashion

ONE Fashion Budapest – 1092 Budapest, Ráday utca 9.

LAONI la STORE – 1072 Budapest, Klauzál tér 1.