The Naan Design - Első születésnap

Külön köszönet a fotókért + all rights reserved: A Salon Budapest & Nerpel Photography

Kicsit több, mint egy hónappal ezelőtt abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy nem csak együtt ünnepelhettem a The Naan Design márka egy éves Születésnapját annak tervezőivel, de az ünnepi eseményen modellként is debütálhattam. Az est egyik különlegessége volt, hogy a lakkbőr és matt bőr kiegészítők bemutatását bloggerek és a márka kampányaiból már ismerős arcok mutatták be a közönség számára. A csodás és hangsúlyos kiegészítők kellően előtérbe kerülhettek köszönhetően annak, hogy minden model egységes fekete öltözetben és nem túl hangsúlyos sminkben vonult végig a kifutón. Mivel a márka az őszínteségben és az emberközeliségben hisz, így egy interaktív bemutató keretén belül bárki bármelyik terméket felpróbálhatta, megtapogathatta és minden segítőtől érdeklődhetett annak tulajdonságairől. 

Az este folyamán tombola sorsolás is zajlott, ahol számtalan The Naan Design ékszer, kiegészítő és fődíjként egy hologramos csillogású clutch került kisorsolásra, emellett a tervezők apró ajándékkal kedveskedtek minden résztvevőnek, így egyértelműen kijelenhetjük, hogy az eseményről senki nem távozott üres kézzel.

Külön köszönet a fotókért + all rights reserved: A Salon Budapest & Nerpel Photography