Szőke fürtök

     Szombat reggel fél nyolc...Még kissé émelygek és forog velem a szoba a tegnapi testes vörösboroktól. Lassan nyitogatom a szememet, a tetőablakokon beszűrődő fény segíti a folyamatot. Oldalra pillantok és látom, hogy nyílik a nappali ajtaja és alig 1 méter magasságban bedugja fejecskéjét egy szöszke vigyori. Nem kérdez semmit, csak bebújik mellém a takaró alá és együtt fekszünk a megágyazott kanapén. Pár percig még hagy időt, hogy összeszedjem gondolataimat, majd hirtelen rákezd. A reggeli tejecskés cumisüvegét szorongatva beszél hozzám, kérdez, magyaráz, érdeklődik és megvitatja velem az élet nagy dolgait. Itt nincs helye fáradtságnak, se szomorúságnak, másnapnak meg végképp nem. Nézem a csodaszép kis pofiját, a mosolygós kék szemét, beszippantom hajának és bőrének babaillatát és azon kapom magam, hogy minden kérését szó nélkül teljesítem. A maga 2 és fél évével ő a legőszintébb és legtisztább lelkű fiú akit ismerek. Árad belőle a szeretet, a tisztaság, a romlatlan gyermekiség és én ezért szinte szerelmes vagyok belé.

Kár, hogy egy bizonyos életkor után ezek a tulajdonságok egyszerűen csak eltűnnek a süllyesztőben. Miért van az, hogy a férfiak (na meg persze sajnos a nők is) elkezdenek játszmákat játszani? Valóban gyökerestül ki kell tépnünk magunkból a teljes őszinteséget egy bizonyos életkor után? Nem lenne sokkal egyszerűbb és boldogabb az életünk, ha kezdettől fogva elmondanánk mit szeretnénk és ahhoz tartanánk magunkat? Miért kell hitegetnünk másokat és talán magunkat is?

Továbbra is fekszem a kanapén, lefelé tekintek és rádöbbenek, hogy sokkal jobban értékelem eme szőke fürtöket a karomban, mint a játszmázó testeket valaha is, és bevallom (még ha csak saját magamnak is), hogy hosszú idő után messze ez a legcsodálatosabb szombat reggelem...