Excsajok szelleme

Kicsit ólomsúlyúnak érzem a billentyűket az ujjam alatt, miközben e sorokat gépelem. Hadakoznak az ujjperceim, nem biztosak a dolgukban. Fajsúlyos a témakör, személyes a hangnem és határozott az állásfoglalás.


      Vannak előjelek, próbálunk nem tudomást venni helyzetekről, igyekszünk bebizonyítani másnak, de leginkább magunknak, hogy csupán félreértelmezésről lehet szó. Aztán egyik napról a másikra rádöbbenünk, hogy az áltatásnak itt helye tovább nincsen, a régi-új kopogtat, sőt igazából már rég át is lépte a küszöböt...

Mindenki valaki szívének egyetlen kiválasztottja szeretne lenni. Miért is kellene beérnünk kevesebbel? Keljünk versenyre vissza-vissza térő korábbi főhősökkel? Valóban képesek lennénk eldobni minimális önbecsülésünket is, és az évekkel korábbi szereposztás elkerülése érdekében hajlandóak vagyunk bizonygatni elsőbbségünk és létjogosultságunk a visszatérő volt szerelmekkel szemben? Beszélhetünk a másik oldal részéről igaz és őszinte szeretetről és tiszteletről, ha közben a gondolataiban és érzelmeiben már valaki más is beékelődött, s egy elviekben lezárt fejezet ismét szerkesztés alá került?

"...nem vagyok se folytatás, se jóvátétel, nem tűrök se vetélytársat, sem emléket, sem álmot, egy árnyékot sem tűrök el, jól vigyázzon aki engem szeret és akit én szeretek..." - Szabó Magda

Szabó Magda összegző szavait megfejelve, úgy vélem tiszteljük meg magunkat azzal, hogy amikor felüti a fejét a régi szerelem léket ütve kapcsolatunk hajóján, úgy fújjuk fel gumicsónakunkat és szépen evezzünk tiszta vizekre. Lehet először nem lesz olyan szép és kényelmes az a csónak, de gyanítom kellemesebb, mint egy életen át vizet merni csak azért, hogy ne süllyedjünk el!